Az előző történet főhősnője, Sára elutazott az ajándékba kapott wellness-hétvégére. Addig kislányára legjobb barátnője, Eszter vigyáz.

A következőkben elkísérjük Esztert és a kicsi Emmát az állatkertbe. A fiatal nő kedvenc kávéja a jeges affogato. Receptjét a novella után találjátok.

Jó szórakozást! 

 

Fotó: Bakos Patrícia

Rá sem mer nézni az órájára. Nem akarja tudni, hány ezer lépés áll a háta mögött, hány kilométert futkosott oda-vissza az állatkerten belül. Sejtette, hogy nagy, a Wikipedián olvasta is, hogy 18 hektár, de azt, hogy a valóságban művészet  úgy körbejárni, ahogy azt tették, eszébe nem jutott…

Profinak, mindenre felkészültnek akart látszani, ha már felajánlotta a barátnőjének, hogy nyugodtan élvezze hétvégén a gyerekmentes kiruccanását, majd ő vigyáz a kislányára, akit születése óta egyedül nevel, mert a volt férje otthagyta várandósan, és szó nélkül kilépett az életéből. Ő jól ellesz a totyogós Emmával! Majd elviszi az állatkertbe, úgyis imádja az állatokat. Sétálnak egy nagyot, miközben jól szórakoznak. És ha később nem is fog rá emlékezni, akkor is kellemes érzés fogja eltölteni, ha Eszter nénire gondol…

Még jó, hogy elfelejti ezt az egészet, sóhajtott fel keserűen Eszter a nap végén, s fáradtan zuhant az ágyba. Mindenre gondolt, csak arra nem, hogy így is alakulhat ez a nap.

Izgalommal vegyes várakozással készülődtek reggel. Szép ruhácskát húzott a kicsi Emmára, míg ő is nagy gonddal választotta ki, miben mutat jól, mindamellett kényelmes. Állatkerti sétához nem húzhat körömcipőt, helyette inkább a bakancs és a sportcipő között vacillált. Mégis csak a fővárosban vannak, nem hegyi terepre készülnek, így a sportos elegáns mellett maradt. Farmer és egy könnyű, laza, fehér ing, hozzá a vadító narancs Converse csukája. A sminkjét is sportosra vette, csak a fekete tus rafinált vonása emlékeztette az őt jellemző füstös szemekre.

Miután elkészültek, kézen fogta a plüssnyuszit szorongató csöppséget, és meg sem álltak az elefántkapukig. Sára, a kislány anyukája vérbeli hordozós szülő volt, aki még arra sem vette a fáradtságot, hogy a barátnője kedvéért beszerezzen egy babakocsit. Igaz, már Emma több kilométereket is sétált egy-egy közös túrázás során, de azért Eszter többször tanúja volt annak, ahogy a nap végével felkéredzkedett az anyukája hátára. A fiatal nőt viszont sok mindenre rá lehetett venni, de arra nem, hogy 10 kilós gyereket cipeljen egy hátizsákba becsomagolva! Emiatt maradt a bejáratnál bérelhető fa kiskocsi. Emma nagyon örült neki, rögtön bele is vetette magát, a nyuszit maga mellé ültette, és élénk mutogatás közben kiabálta, merre menjenek. Olyan gyorsan változtatott az elképzelésein, hogy szegény Eszter hol erre, hol arra húzogatta a kocsit, de alig haladtak valamerre. Mindig akadt valami izgalmasabb.

Így nézték meg a különböző majomfajtákat, az autóba ugráló tigriseket, a fákon összegömbölyödő vöröspandákat és a sziklákon akrobatikusan mozgó ázsiai vadkutyákat. Aztán a lányka olyat látott meg, amit nem kellett volna: egy ICE ’N’ GO árust a színes jéggömbjeivel.

— Eszter néni! Vegyél nekem! – mutatott rá a kicsi felcsillanó szemekkel, és már ugrott is ki a kocsiból. Odarohant a mozgóárushoz, a homlokát a deres üveghez nyomta, majd ácsingózó szemekkel bökött hol az egyik, hol a másik golyókupacra, hogy abból és abból és abból kér.

Eszter már lassabban és aggódva közelítette meg a bódét, hiszen Sára a lelkére kötötte, a gyereknek ne adjon semmilyen édességet, amitől felpöröghetne. A jeges golyók pedig akármilyen természetes alapanyagokból készülnek, mégiscsak sok-sok cukrot tartalmaznak.

— Prücsök, anyukád azt mondta, hogy ilyet nem vehetek neked – sajnálkozó tekintettel nézett először az eladóra, majd hajolt le a gyermekhez. – Gyere, menjünk tovább!

— Nem! – kiáltott Emma, és le nem vette a szemét a hupikékszínű édességről. – Az KELL!

Eszter felvonta a szemöldökét a vékonyabbá vált, eddig számára ismeretlen hangszínt hallva. Sára nem adott semmi instrukciót, mit kezdjen a picivel, ha az valamit a fejébe venne. Így nem maradt más próbálkozás, mint észérvekkel meggyőzni a továbbhaladásról.

Hiába jött a cukorral, a pénztelenséggel, az ebéd utáni nasival, a kislány csak állt, mutatott a rágógumi ízű drazsészerűségre, miközben egyre inkább rázta a fejét, és hisztérikusabb hangon ismételte:

— Az a fagyi KELL!

Eszter megfogta a kezét, hátha így indulásra bírja, de amaz kirángatta a szorításból, inkább leült a földre, és hatalmas krokodilkönnyekkel, égbetörő zokogásba kezdett. A tehetetlen Eszter utolsó ötletként felkapta a kapálózó, minden erejével ellenkező totyogót, nyomott egy puszit a homlokára, és a fülébe súgta:

— Megyünk, s keresünk neked mást! – indult el a csípőjére ültetett, toporzékoló kislánnyal, míg a másik kezével húzta maga után az üresen maradt kocsit. Igazán most értette meg, miért nevezik ezt a kort terrible twonak.

— Nem – sikította Emma. – FAGYIT AKAROK!

Alig haladt el pár kifutónyit a visító kölyökkel, meglátott egy játszóteret.

— Gyere, játszunk egy kicsit! – invitálta arra Emmát, hátha a hintázástól megnyugszik a kis lelke. Nem is tévedett, viszont a játszótér egyet jelentett a mellette lévő büfével, ahol szintén árultak fagylaltot. Legalábbis ezt hirdette a hatalmas, rúdra feszített molinózászló.

— Fagyi! – tapsikolt még mindig Eszter ölében Emma, és könnyektől csillogó, vágyakozó tekintettel nézett a nőre.

— Na jó! – tette le megadóan a földre. – Legyen, de csak egy gombóc fagyi!

— Csoki! – bólintott a lány, és már a sorban állt.

Hátha abban kevesebb cukor lesz, reménykedett a nő, ahogy átadta a tölcsért a lurkónak.

— Hinta! – alig evett a fagyiból Emma, már ment is a játszótérre. Eszter hiába kiabált utána, hogy előbb egye meg a jeges édességet, a kicsi süketnek tettette magát, és már a hinta mellett állva nézett hátra hívogatóan, hogy segítsenek neki.

— Add ide a fagyit, s löklek! – mondta a nő, mialatt emelte fel a gyereket a játékra, de már későn, mert ahogy Emma a műanyag lapon próbált egyensúlyozni az egyik kezében a nyalánksággal, a másikban pedig az elmaradhatatlan nyuszival, kicsit előre dőlt, s a kezében lévő, sötétbarna fagyi a fehér ingen virított. Eszter alig kapott levegőt a meglepetéstől, ahogy a hideg, nedves anyag a melléhez simult.

— Emma… — csattant volna fel, ha ebben a pillanatban nem hallott volna egy nagyon is ismerős nevetést valahonnan a háta mögül. Arra sem kellett néznie, már pontosan tudta, ki az.

Ezt nem hiszem el, pont ő, pont most, jajdult fel magában, míg mosolyt erőltetett az arcára, s úgy fordult szembe az illetővel.

— Valika! – üdvözölte a kolléganőjét. Az egész irodából pont vele kellett most összefutnia?! Vali volt a cég legpletykásabb asszisztense, aki mindenkiről mindig mindent tudott, sőt többet is, mint a szóban forgó személy maga.

— Ne… ne haragudj! – kacagott megállás nélkül a hasát fogva az asszisztensnő. – De olyan édes volt a kislányod arca, ahogy a fagyit az ingedhez nyomta!

— Emma az én… — magyarázta volna, ha Valit nem szólítja el sürgősen egy rakoncátlan kisfiú. Eszter összehúzott szemöldökkel bámult utána. Ennek a tyúknak hétfőn az első dolga lesz, hogy a cégnél mindenkinek elújságolja, találkozott a szingli marketing menedzser zabilányával, akit eltitkolt a kollégái elől. Biztosan azért, hogy könnyebben szerezzen apát a gyereknek. S olyan meggyőzően fogja mindezt előadni, hogy még azok a kollégák is hinni fognak neki, akik pontosan tudják, hogy Eszter minden idejét a munkájának szenteli, és az elmúlt hat év alatt, amióta a vállalatnál dolgozott egyetlen, komoly kapcsolatot sem volt képes felmutatni. Nemhogy egy gyereket!

— Eszter néni! – térítette vissza a jelenbe a csöppség. – Szomjas vagyok!

Sára egy szóval sem utalt arra, hogy ez a kis vakarcs ennyire követelőző szokott lenni! Legszívesebben hazament volna, vagy legalább lett volna náluk valami, amivel elrejthette volna az előző héten vásárolt ingén azt a csúfan virító, sötétbarna foltot, de semmi ilyesmit nem hozott magával.

— Na jó, veszek neked inni… — nézett végig magán, aztán lemondóan legyintett egyet. Hagyta az egészet a csudába, inkább kihúzta magát, s méltóságteljes, királynői tartással beállt ismét a kígyózó sorba. Még szerencse, hogy nem kellett messzire menniük!

Vagyis csak azt hitte, mert a büfésnéni, miután együttérző tekintettel végigmérte a ruházatát, sajnálkozva jegyezte meg, hogy a szénsavmentes víz elfogyott, csak buborékos maradt. Azt viszont a kicsi nem ihatott, mert csípte a száját.

— Ha itt tovább mennek az ösvényen, elérnek a Fácán teraszig, ott biztosan lesz még...

Eszter felnyalábolta Emmát, és elindult arra, amerről jöttek. Útközben azért meg-megálltak az ásítozó oroszlánoknál, a labdázó fókáknál, de a nyalakodó jegesmedvéknél is. Ilyenkor próbált a többi látogatónak háttal állni, vagy az előtte izgő-mozgó, pirinyó test mögé bújni.

— Puszilkodnak! – kiáltott fel Emma, mire Eszter leguggolt mellé, s úgy magyarázta:

— Hát, vehetjük annak is, de igazság szerint ételt keresnek egymás szájában. Gyere, menjünk vízért!

A lánynak nem is kellett több, ugrándozva vette célba a teraszt, ahol végre sikeresen rendelhettek szénsavmentes ásványvizet, és Eszter is ihatott egy kávét. Affogatót kért, ha már úgyis fagyis lett a felsője, ő is megérdemelt egy kis jeges finomságot. Ahogy az italukkal a teraszon üldögéltek, Emma egyszer csak felkiáltott:

— Nyuszó!

Eszter először nem tudta, miről beszél. Csitítani kezdte, hogy mindjárt megkeresik a nyuszikat, csak előtte megisszák a vizet, de Emma egyre kétségbeesettebb lett, hiszen Nyuszó az ő kis alvó állatkája, amit még a nagyi vett neki a születésnapjára. S nem tud anélkül elaludni, hogy ne nyomorgatná, zizeggetné Nyuszó lehajló fülecskéjét. Szegény Nyuszó, hogy félhet most ott egyedül!

— Hol hagytad Nyuszót? – hajolt le a marketing menedzser a kis szöszke buksival egymagasságba. – Mire emlékszel utoljára, mit csinált Nyuszó?

— A fagyit kóstolta… — pittyedt el a pici szája, és már sírt is.

Eszter gyorsan felkapta, és öles léptekkel visszagyalogolt az előző büféhez. Az eladó pontosan emlékezett a leevett ingű nőre és a kislányra, így nem érte meglepetésként, hogy egy lelógó fülü plüssnyuszit keresnek piros kantáros nadrágban. Viszont segíteni már nem tudott, mert korábban az egyik, valahol mögöttük a sorban várakozó úriember is látta, ahogy a kislány ott hagyta, így magával vitte. Valószínűleg a főkapunál lévő információs pultnál adta le.

— Nyugi, meglesz Nyuszó! – nyugtatgatta a síró gyermeket.

Nem voltak túl közel a bejárathoz, ráadásul nem is lehetett légvonalban, egyenest megközelíteni, muszáj volt megkerülniük a sziklás állatokat. Átfutott Eszter agyán, hogy a másik irányba térjenek vissza, s közben az ott élő jószágokat is megnézik, de végül úgy volt vele, hogy ezt az útvonalat már ismeri, s a kicsit sem kötötte volna le semmire sem, amíg Nyuszó a kezében nincs.

Információs helyiségnek egy apró, zöldre festett, kihalt pavilont neveztek ki. A két lány körbejárta, hátha meglelik az ajtaját, de csak egy lakattal bezárt nyílást rángathattak meg a túloldalt.

— Jövök, jövök! – kiabált az ajándékboltból feléjük siető, zömök úr.

— Nyuszó?! – sírt Emma, mire a férfi érthetetlenül nézett először a kislányra, majd az őt tartó fiatal nőre, különösképpen a mellét borító barnaságra.

— A kislány a játszótéri büfében hagyta a plüss nyusziját. Körülbelül ekkora lehet – mutatta Eszter a két kezével, miközben az egyikben Emmát egyensúlyozta. – Az egyik füle lelóg, s egy piros kantáros nadrágot visel.

— Sajnálom, de ide nem hozták – szomorkodott a férfi. – Viszont, ha várnak egy kicsit, elfoglalom a helyem, és hangosbemondón bemondom.

A lányok nem győztek hálálkodni. A recepciós belepréselte magát a forgószékébe, majd valahonnan a pult rejtekéből előhalászta a mikrofonját. Bekapcsolta, amitől az recsegni kezdett, de gyorsan összeszedte magát, és már érthetően hallatszott az egész park területén, hogy aggódó tulajdonosa várja a kicsi, kantáros nadrágos nyuszit az információspultnál.

— Ha nem érkezik meg addig, öt perc múlva ismét bemondom – mosolygott a széles bajusza alatt a férfi a kicsire.

— Elmenjünk addig megnézni a kengurukat? – kérdezte Eszter Emmához hajolva, de ahogy kimondta már bánta is, hiszen a kenguruk ott voltak, ahol a vizet is vették, a park ellenkező oldalán. Emma pedig nem okozott csalódást: rábólintott.

Elsétáltak a flamingóktól rózsálló tó, majd a patinás Pálmaház mellett, s végül elértek az ausztrál állatokig.

— Nézd, erszényük van, abban hordják a picinyüket, ahogyan téged is anyukád a kendőben – magyarázta volna a lánynak, ha a totyogó nem fedezett volna fel egy érdekesebb mókát. Az egész állatkert járdái porzottak a szárazságtól. Kivéve ott, ahol most jártak. Hol máshol locsolták volna a füvet? Ha nem is mély, de hosszú pocsolya alakult ki az egyik közeli lefolyó környékén. A kislány a cuki rózsaszín topánkájában, a hófehér harisnyájában uzsgyi beleugrott a közepébe. A harisnya hirtelen fekete lett, és még az arcát is sárpöttyök díszítették, nem csak pasztellszínű ruháját.

— Emma! – kiáltott fel a babysittere. – Ezek után ne kérd, hogy felvegyelek!

A kislány szája legörbült, és már ott is pipiskedett a nő lábánál, a kezét felfelé nyújtotta, hogy vegye fel az ölébe.

— Én aztán nem! – rázta a fejét Eszter, s kézen fogva elindult vissza vele az információpulthoz. Csak remélni merte, hogy a nyuszi időközben megkerült.

Éppen egy fiatalemberrel egyszerre értek oda. A férfi üdvözlésül meglóbálta a kezében a plüsst, mire Emma sikítva, nevetve rohant érte.

— Ezt kerestétek? – nevetett a férfi Eszterre.

Eszternek a földbe gyökerezett a lába. Már csak ez kellett a mai napra! Nem elég, hogy oda-visszafutkosott a kislány miatt, sőt a munkahelyi tekintélyét is sikeresen aláásta a kolléganője előtt, most már mindkettőjük ruhája tiszta kosz, totál nyomorultul fest ahhoz képest, ahogyan egyébként meg szokott jelenni! Muszáj volt a nyuszit is pont neki megtalálnia?

— Igen, nagyon köszönjük! – szűrte ki a fogai között.

— Nem is tudtam, hogy anyuka lettél! – simogatta meg a szőke fürtöket a férfi, ahogy a kislány boldogan magához szorította a nyuszit.

— Sáráé – mondta ki halkan, mire a férfi meglepetten ránézett. Nem magyarázkodott tovább, az már nem az ő hatásköre. Főleg Emma előtt nem, akinek alapból radarfülei vannak, és mindent meghall, amit nem neki szántak.  Nem akart ő lenne az, aki a kislány tudomására hozza, hogy ez a magas férfi itt előttük nem más, mint az édesapja, akiről az elmúlt 3 évben egy szót sem hallottak. Aki annyira nem volt kíváncsi a lányára, hogy megadja a címét a volt feleségének, és az aláírt válóokiratot is csak postán küldte el a bíróság számára.

— Akkor most már mindenük megvan? – nézett ki a pult mögül a köpcös úr is.

— Több is a kelleténél… — jegyezte meg borúsan a nő, mielőtt Emma megrángatta a kezét. Amint lehajolt hozzá, a kislány lábujjhegyre állva a fülébe súgta:

 – Hol hagytuk a kiskocsit?

AFFOGATO

Recept(2 adag):
2 gombóc csokoládé fagylalt
2 adag eszpresszó
2 teáskanál cukor
A meleg kávéba belekeverjük a cukrot, a fagylaltgombócokat belerakjuk egy-egy nagyobb méretű csészébe, majd ráöntjük a kávét.

Amennyiben tetszett a kép és/vagy a novella, megköszönjük, ha megosztod a barátaidnak, ismerőseidnek és kövess minket a  Facebookon!
Hogyha kötetlenül beszélgetnél a történetről, esetleg van egy jó sztorid, amit szívesen visszaolvasnál itt, szeretettel várunk a blog virtuális kávézójában!

A következő történetben egy idős úrról és az egyetemista unokájáról mesélünk.

Várunk akkor is szeretettel!

Patri & Viv