Kislánykoromban imádtam a sűrített tej édeskés ízét. Tubusban lehetett kapni. Nem igazán  jöttem rá, mire használják otthon, valószínűleg csak a kávéhoz vették, és ahhoz csurgatták hozzá a cukros masszát. 

A spanyolok fordítva csinálják. Először öntik a sűrített tejet a pohárba, és arra a kávét. Ezt hívják Café Bombónnak. Mint egy édesség...  A novella után megtalálható a pontos receptje.

 

Fotó: Bakos Patrícia

— Concha tu madre! – kiabálta még a háta mögött becsapódó ajtónak.

Nézte egy darabig, majd elindult. Nem marad itt tovább! Ezzel az önző, kegyetlen, egoista majommal!

Ana Maria csak annyit kért, hogy adjon még egy kis időt. Nem kért ő olyan sokat, maximum tíz percet, míg átöltözik. Hiába vette fel a harmadik ruháját az elmúlt fél órában, nem érezte komfortosnak magát bennük. De nem, muszáj volt egzecíroztatnia, hogy siessen már, egyébként is mindegy, mit vesz fel, csak induljanak!

Innen indult az egész. Utána szót szó követett, egymás fejéhez vágtak minden sérelmet a közelmúltból. Volt mit, mert ez az utazás is éppen egy békülő nyaralás lett a végén. Náluk nem a békülő szex működik, hanem a békülő utazás. Egy összeveszés, egy szakítási kísérlet után néhány napra a nyakukba veszik a világot, hogy visszataláljanak a kezdeti lángolásukhoz. Általában sikerül, de azért egyre nehezebben. Most is egy apró beszólás a részéről hatalmas lavinát indított el. A vége pedig az lett, hogy belebújt a legelső ruhába, amit elért, felkapta a táskát és kiviharzott.

Ámbár nagyon készült a ma estére. Vissza akartak menni abba az étterembe, ahol előző nap romantikáztak. Ott akarták megünnepelni Ana Maria születésnapját. Ezért is készült annyit, hiszen nagy nap volt, miközben abban reménykedett, hogy végre így öt év után megkérik a kezét. Jó, hogy nem tud ilyenkor dönteni a ruháját illetően! Segítség helyett inkább folyamatosan szekírozzák, meg másokhoz hasonlítgatják. Hát akkor menjen egyedül vacsorázni, ő jól ellesz magának! Csap egy görbe estét…

Egy italbolt előtt haladt el éppen. Bent egy fiatal pár összebújva a borokat nézegette. Ana Maria irigykedve figyelte őket, és elképzelte magukat a helyzetükben. Nekik is lehetett volna ilyen kellemes estéjük. Közösen megvacsoráztak volna a folyóparton, utána andalogtak volna a középkori utcaszerkezetet megőrző copf és barokk kereskedőházak között, végül vettek volna ők is egy üveg bort, és koccintottak volna a gyertyafényes, forró fürdőben. Olyan romantikus lett volna!

Miért is ne valósulhatna meg? Csak vesz egy üveggel, visszamegy, és bocsánatot kér, ahogy már megszokta. Inkább bocsánatot kér ilyenkor, minthogy azt nézze, hogy a párja még napokig duzzog, mert képtelen egy sajnálomot kinyögni. Neki meg nem esik nehezére, ha ettől megvan a családi béke közöttük.

Bement az üzletbe, és válogatni kezdett az italok között. Azt tudta, hogy vörösborra vágyik, az olyan szenvedélyes! Száraz legyen, nem berúgni akar tőle, csak elcsábítani a kedvesét! Meg valami olcsót, mert nyaralás során általában nem ő fizetett, így sok készpénzt nem is hordott magával.

— Segíthetek? – kérdezték tőle, mire hirtelenjében rábökött az előtte lévő palackra. Nem is nézte, milyen, csak remélni merte, hogy finom is lesz.

— Merlot. Kiváló választás! – helyeselt az eladó férfi. – Az egyik legjobb évjárat. A ribizli zamatát és a csokoládé ízét fogja érezni, ha lassan kortyolgatja. Milyen alkalomra lesz?

— Születésnap… — válaszolta tört magyarsággal, de nem volt hajlandó elárulni, hogy a sajátjáé, és leginkább engesztelő ajándéknak szánja.

— 9.000 forint lesz – hallotta meg. Ösztönösen számolni kezdett. Az majdnem 30 euró, mire majd’ fenékre ült. Legszívesebben visszatette volna, hiszen ennyit nem szánt rá, de nem volt bátorsága másikat kérni. Készpénz annyi nem volt nála, így előhalászta a pénztárcája legmélyére dugott bankkártyáját. Igen ám, viszont közös számlájuk van a párjával, aki minden használatba vételről SMS-t kap. Ebből sem lesz meglepetés, sőt mi több, valószínűleg még a vitájuk is folytatódni fog, ha meglátja a bor árát.

Lesz, ami lesz alapon, visszafordult az ajándék tasakkal. Ha veszekedni kezd vele a férfi, majd duzzogva megjegyzi, hogy születésnapi ajándék, egyébként is neki kellene kiengesztelnie őt, ha már tönkre tette a születésnapját.

Óvatosan lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt. Elment volna nélküle? Végülis azzal rohant el, hogy ne hagyja veszni a foglalásukat, menjen el egyedül, mert ő aztán nem megy vele. Szóval mégiscsak szót fogadott.

Keserűen felnevetett, a bort lerakta az éjjeliszekrényre. Nem volt kedve az üres szállodai szobában várni ki tudja meddig. Ismerte annyira a kedvesét, hogy kétsége sem volt, elment egyedül is vacsorázni. Talán, ha utána megy, még nem veszett el minden az estéből.

Fogta a táskáját, és ismét útnak indult. Átsietett a túloldali állomáshoz, ahol a külvárosi vonatra lehetett felszállni. Későre járt, a pénztár már réges-régen bezárt, nem maradt más, csak a jegykiadó automata. Míg Ana Maria vett egy vonaljegyet, a zöld szerelvény meg is érkezett. A nő nem nézte, melyik irányba megy éppen, csak remélte, hogy a megfelelő végállomáson fog kikötni. A jó szerencséjében bízva az utolsó pillanatban felugrott rá. Sötét volt, a hangosbemondó torzított annyira, hogy a megállóneveket egyáltalán ne értse, így inkább keresett magának egy helyet, s lehunyta a szemét, miközben azon merengett, mit is mondjon a szerelmének, amikor megjelenik. Hogyan fog reagálni rá? Egyáltalán ott lesz?

Az utazás hosszabbnak tűnt, mint előző nap, de remélte, csak amiatt, mert most egyedül van, s amikor ketten voltak, a beszélgetés alatt gyorsabban telt az idő. Viszont, amikor lelépett a kocsiról, egy teljesen idegen helyen találta magát. Alacsony kis házakat, autóparkolót kellett volna látnia, ehelyett a föld alatt volt egy metróállomáson.  Megvonta a vállát, és elindult a tömeggel kifelé. Ha már itt van, szétnéz a környéken, odakinn meg megnézi, hogyan juthat majd vissza. A felszínen egy rokokó stílusú lakóépület fogadta, ahol a legenda szerint még Casanova is megfordult. Volt itt még templom és kolostor, sőt egy századfordulós vásárcsarnok is. Ahogy bámészkodott, egy hispán kinézetű férfi szólította meg:

— Excuse me. Could you tell me where is the restaurant Mimi?

Ana Maria azt sem tudta, ő hol van, nemhogy merre található az étterem. Kedves mosollyal megrázta a fejét, és angolul hozzátette, nagyon szívesen segítene, de nem idevalósi.

— Ön sem? – kérdezte továbbra is angolul nevetgélve zavarában a férfi. – Én Santiagoból jöttem.

— Madrid.

— ¡Oh, un compatriota! No pensé que me encontraría con un español aquí. ¿Qué estás haciendo aquí? – örvendezett a férfi. Nem is gondolta, hogy itt Magyarországon spanyol anyanyelvűvel fog találkozni.

— Regalo de cumpleaños – válaszolta Ana Maria a mi járatban erre kérdésre.

¡Feliz cumpleaños! – a férfi boldog születésnapot kívánt, adott két puszit a megszeppent nő arcára, majd minden jót kívánva elköszönt. – ¡Dios te bendiga! ¡Adiós!

Mosolyogva nézte, ahogy a chilei férfi otthagyja. Hirtelen vidám és kalandvágyó lett, nem volt kedve visszavonatozni s a kedvese után futkosni. Úgy döntött inkább szétnéz a környéken. Azért megnyugtatásként előhalászta a telefonját, hogy felhívja a férfit, ne aggódjon érte, ha előbb ér vissza a szállodába. Csakhogy időközben lemerült a készülék. Szentségelt, ahogy visszacsúsztatta a táskája zsebébe. Sóhajtott egyet, majd visszafordult, hogy megkeresse a menetrend táblát. Újra sóhajtott, ahogy meglátta. Az utolsó vonat is elment az imént. Jobb ötlete nem támadva elindult a chilei után.

Tetszett neki a város. A régi, középkori épületek, a dimbes-dombos, macskaköves utcák, a rejtett beugrók. Nem tudta, mi vezérelte éppen arra, de hamarosan egy eldugott udvarra lelt, ahol kerti asztaloknál különféle emberek, társaságok ejtőztek, beszélgettek, sőt a késői óra ellenére kávéztak is.

Engedett egy váratlan ötletnek, és közelebb ment. Kint már nem talált üres asztalt, így a lengedező kovácsoltvas könyv cégér alatt csilingelve belépett a Történetbe. Bent a thonet székeken alig ült egy-két ember, azok is belemélyedve egy könyvbe, vagy egy esti, fáradt elmélkedésbe. Az ajtó feletti harang ellenére sem emelte senki fel a fejét. Ana Maria nem ismerte az itteni szokásokat, így megelőzve a kellemetlen várakozást egyenest a pulthoz sétált.

— Jó estét! Mit parancsol? – nézett rá kedvesen a pultoslány.

— Café bombón… – választott a fehér krétával összeírt kávéajánlatok listájáról egy olyat, amit ismert. Ilyet otthon is ivott, és még szerette is.

— Máris – fogott hozzá a fiatal lány. Ügyes kézmozdulatokkal csurgatta a kávét a sűrített tejre. – De nincs már késő a kávéhoz?

— Hát, azt sem tudom, hogy kerülök haza… — nem törődömen rántotta meg a vállát. Tényleg fogalma sem volt arról, hogyan jut vissza a szomszéd kisvárosba, ahol a szállodájuk van, de valahogy most nem is érdekelte.

— Csak nem elszökött otthonról? – nézett rá érdeklődve vastag, szépen ívelt szemöldök alól egy mogyoróbarna szempár. Tetszett neki a lány egzotikus akcentusa.

— Hát… — húzta össze a homlokát Ana Maria. Próbálta a mondatot szavakra bontani, hogy könnyebben megértse. Miután végre felfogta a kérdés jelentését, játékosan visszakérdezett. – Ennyire látszik?

— Igen – nevetett fel jó kedélyűen a férfi, majd kezet nyújtott a nőnek. – Geri.

— Ana Maria – fogadta el a kézfogást a nő.

A férfi az ajkához emelte. Ekkor látta meg az ezüst gyűrűt a nő ujján.

— Úgy látom, várnak otthon – jegyezte meg halkan az ékszerre mutatva.

Ana Maria elpirult. Tényleg várják odahaza, de a gyűrűt azt saját magának vette. Mindig is menyasszony szeretett volna lenni, de a kedvese ezt az óhaját nem teljesítette, így inkább megelőzte a férfit, megvette saját magának. Illúzió volt, de a kapcsolatuk már nem állt túlságosan távol ettől az illúziótól.

— Ja… — húzta el a száját. – Vagy nem…

— Mi történt? – kérdezte valódi érdeklődéssel Geri.

— Vacsorázni készültünk, csak én másik irányba indultam… — nevetett fel Ana Maria. Valahogy a korábbi ötlete most ostobaságnak hatott. A többi részletről inkább nem beszélt. – Nem emlékeztem, melyik irányba kell mennem, így itt kötöttem ki ahelyett, hogy a születésnapomat ünnepelhetném.

— A férjeddel… — fejezte be a mondatot a szőke férfi, amire Ana Maria újfent hangosan felkacagott.

— Hát attól még nagyon messze van – Geri kérdő tekintetét látva folytatta. – Még meg sem kérte a kezem. Ezt – emelte fel a kezét. – én vettem magamnak.

— Ezt meg én! – húzott ki egy cápafogmedált a pólója V alakú kivágásából, amivel enyhíteni szeretett volna a női hangban megbújó keserűségen. Sikerrel járt, mert a mozdulaton mindketten jót derültek.

Geri rendelt egy pohár pezsgőt a nőnek, míg magának egy alkoholmenteset.

— Egyébként motorral vagyok, ha, akarod, később hazafuvarozlak. Megmondod, hová kell menned, szívesen elviszlek.

Geri szeretett motorral közlekedni, mert könnyebben talált vele parkolót, és a lányok is jobban vonzódtak egy motoros rockerhez, mint egy trabantos izomtömeghez. Legalábbis ezzel szerette hitegetni magát még akkor is, ha semmi köze nem volt a valósághoz. A motorkerékpárja pedig nagy szolgálatot tett neki még most is.

— Megmentettél! – mosolyodott el Ana Maria, majd koccintásra nyújtotta a poharát.

A kávézó egy sétálóutcából nyílt, az utca végén, közvetlenül a sarkon pedig ott várakozott egy vörös-feketében pompázó gyorsasági.

— Ó, de gyönyörű Hondád van! – simította végig Ana Maria a tankot, miközben örült, hogy nem szoknyába bújt, ahogy tervezte a készülődés elején. Aztán jött a veszekedés a kedvessel, és már nem is volt kedve kirittyenti magát, gyorsan felkapta a szekrényben a legfelső ruhadarabot, nevezetesen egy csőszárú farmernadrágot. Akármennyire is óvatos az ember, egy böhöm nagy motorra érdemes hosszú nadrággal felpattanni, hogy ne legyen egy életre hatalmas égésnyom a lábikrán. Ő már csak tudja, hiszen az apukája is csúnya motorbalesetet szenvedett, éppen az ő születése napján.

— Ne haragudj, csak sisakkal szolgálhatok – nyomta Geri a nő kezébe a fekete női bukósisakot.

A levegő ugyan hűvös volt, de ahogy Ana Maria a férfi háta mögé bújt, alig érte a jeges fuvallat. A város gyönyörű volt így éjszaka. A kivilágított, reneszánsz és barokk épületek, a közeli folyó hömpölygése, a hajók fényei a vízen, majd a hegyi utak kanyargói, mind-mind elvarázsolták a nőt. Szívesen motorozott volna még, túlságosan hamar megérkeztek a szállodájához.

Csalódott lett, ahogy a fényárban úszó bejárat előtt leállították a motort.

— Motoroznál még? – kérdezte tőle Geri, miután Ana Maria visszanyújtotta a sisakot, és megköszönte a kellemes estét, a váratlan születésnapi ünneplést, végül az életmentő fuvart haza.

— Nem lehet, várnak már – intett a háta mögötti épületre, de látszott rajta, hogy szívesen elfogadta volna az ajánlatot. Magában pedig csak remélte, hogy a párja már valóban hazaért, és nem az üres szoba fogja újra fogadni, mint korábban már az este.

Geri búcsúzóan megsimogatta a nő kipirult arcát, majd gázfröccsöt adott, s ott sem volt. Nem maradt utána más, mint egy füstfelhő.

Ana Maria jókedve addig maradt meg, míg a kipufogó fellege tova nem szállt. Elkomorult, mert most már mindenképp szembe kell néznie a párjával, és el sem tudta képzelni, hogyan fogja fogadni. Már a bor ára is kérdéses fogadtatást ígér, az meg, hogy ilyen későn ér haza, még inkább. Az eszébe sem jutott, hogy a párja inkább aggódott, mert hiába hívta telefonon, az jelenleg nem érhető el, és amikor visszarohant a szállodájukba, akkor őt is egy üres szoba fogadta.

— Ó, Drágám, hála az égnek, épségben itt vagy! – ölelte is magához a kedvesét, ahogy a nő belépett a helyiségbe. Olyan erősen szorította, amennyire csak tudta, és csókolta, ahol csak érte. Ana Maria ennél szebb születésnapi ajándékot nem is kaphatott volna.

CAFÉ BOMBÓN

Hozzávalók (1 adag):
1 presszókávé
1-2 cl cukrozott sűrített tej
Elkészítéséhez 5cl űrtartalmú, felfelé szélesedő pohárra van szükségünk, amelybe beletöltjük a cukrozott sűrített tejet, majd óvatosan a tetejére öntjük a presszókávét.

Tetszett a novella és a recept? Oszd meg a barátaiddal és kövess minket a Facebookon! Másokkal is megvitatnád, esetleg van egy jó sztorid, várunk szeretettel a virtuális kávézónkban!.

Jövő héten is nézz be hozzánk!

Várunk szeretettel!

Patri & Viv