Elalvás előtt a fiaimmal összebújunk. Előveszünk egy mesekönyvet. Olvasás után, lekapcsoljuk a lámpát, de a nagyfiam tovább kérlel: anya, mesélj még, fejből! Találj ki nekem valami mesét. Így született meg a mese a manóról, aki gyerekről ugrál gyerekre, és összegyűjti a könnyeiket.
Hozzá Patri egy kivis italt hozott. A receptjét alul találjátok.
Fotó: Bakos Patrícia
A Történet kávézó egyik asztalánál egy anyuka ölébe vette kisfiát, és míg az italjaikra vártak,egy mesekönyvből felolvasott:
*
Hol volt, hol nem volt, valahol a messzi, messzi rengetegben éldegélt egy kis manócska. Olyan aprócska volt, mint egy hétpettyes katicabogár. Sőt talán még nála is apróbb. Leggyakrabban a kisgyerekek orcáján tanyázott. Hogy miért? Elmondom én!
Ez a manócska könnycseppeket gyűjtött.
Arra várt, hogy a gyerekek sírni kezdjenek. Ilyenkor fogott egy üvegcsét, felfogott benne egy-egy cseppet, és egy sötétbarna dobozkába rejtette. Ezek a cseppek gyönyörűek voltak. Zöldek, sárgák, kékek, de mindegyik hideg, akár a hideg, téli nap. A manó hinni szeretett volna abban, hogy létezik a nyári naphoz is hasonló, így elment, és tovább kutatott.
Először egy pirinyó fiúcskára ugrott. A hatalmas, kék szeme már fátyolosan fénylett, de angyali ajka még reményteli mosolyra húzódott. A manó remélte, ennek az szép gyermeknek csakis édes könnye lehet. Fogta az üveget, és a szeme sarkába húzódott. A könnycsatorna végéhez érintette az üvegcsét, és várt, hátha a ködfátyolból igazi csepp lesz. Nem kellett sokáig várnia, a kisfiú pislogott egyet és egy ciklámen tükrözésű könny hullott az üvegbe, ami nyomban bepárásodott a hidegtől. Majd dacosan összeszorította a száját, de ahogy több könny is végiggördült az állán, égtelen zokogásban tört ki. Csak úgy be lehetett látni az ordító száján a torkáig. Mérges volt, mert nem kaphatta meg, azt, amit szeretett volna.
A manó jobbnak látta tovább állni. Egy nagyobb fiú arcára ugrott, aki éppen focizott. Ő volt a kapus, két fa között ugrabugrált, hol megfogta a labdát, hol kicsúszott a markából. A manó kényelmesen elhelyezkedett az arcán, a lábait maga alá húzta, úgy figyelte a játékot. Ügyesen játszott, a legtöbb rúgást kivédte, amíg egyszer csak túlságosan magasról érkezett a labda. Nekirugaszkodott, ugrott, de elkésett. A felé száguldó labda a szeménél találta el. Olyan erősen, hogy a közelben ülő manó majd’ leesett a földre. A fiú először csak hüppögött, a kezét a szeméhez érintette, de a hirtelen belé hasító fájdalom csak nem akart múlni, így a fiú szeméből is könnycseppek indultak el. A manó secperc alatt összeszedte magát, és már fel is fogott egy cseppet az üvegébe. A mostani lilás fényt vert vissza. A manó már attól fázott, ahogy nézegette, így ideje volt útra kelni.
Egy óvodás kislány homokvárat épített. Csodaszép kastélyt, hatalmas tornyokkal, vastag bástyákkal, amiket vizesárok vett körbe. Még a manó is boldog mosollyal nézte, hogyan csinosítgatja az alkotását. Már készen is volt, de akkor hirtelen egy nyulacskának öltözött fiúcska ugrott a kellős közepébe. A kislány felsikított, majd a hatalmas szemeiből patakzani kezdtek a könnyek. Az ijedt manó úgy megijedt, majdnem leejtette az üveget, de azért sikerült a szomorúság szürke cseppjét is begyűjtenie. S mivel a hatalmas könnyzáporban nem akart a manócska a kelleténél jobban elázni, így tovább is ugrált.
Át egy fiúra, aki éppen egy totemoszlopot akart megmászni. Bátran, egyre feljebb és feljebb. Nem nézett vissza, nem nézett lefelé, csak fel az égbe. A csillagokat akarta megmászni. Fellépett a baglyot mintázó oszlop tetejére, kiegyenesedett, a kezét a csillagok felé nyújtotta. Viszont azok még így is elérhetetlen távolságban maradtak. Hirtelen lenézett, és elbizonytalanodott. Túlságosan magasra mászott, innen leugrani képtelenség. Leugrani képtelenség, eltörné a lábát. Lemászni már nem mert. Sírni kezdett. A manó gyorsan begyűjtötte a sárgás könnycseppet, és most rajta volt a sor, hogy lenézzen. Ilyen magasan még ő sem járt, pedig ő aztán tényleg hatalmasakat szokott ugrálni. Most mi lesz? Kérdezte a manó is, mire a kisfiú anyukája leemelte őket a magaslatról. A kisfiú boldogan simult az anyukája ölébe, és most már a sárga könnycseppek rózsaszíné váltak, az öröm könnyeivé.
A manó végre megtalálta a boldogság és megkönnyebbülés cseppjét, amely a nyári napsugarakra emlékeztette.
MANÓ SMOOTHIE
Hozzávalók (2 adag):
1 banán
3 kivi
2 dl mandulatej
ízlés szerint méz
Elkészítés:
Tisztítsuk meg a gyümölcsöket, daraboljuk fel és turmixoljuk össze őket a tejjel és a mézzel. Töltsük ki az így kapott turmixot egy pohárba és díszítsük kivi karikákkal.
Reméljük ízlett a turmix, és élveztétek a hozzáíródott mesét!
Szeretettel várunk jövő hétfőn is!
Patri & Viv
Kérünk, ha tetszett, oszd meg a barátaiddal és kövess minket Facebookon! ,
Esetleg megvitatnád az olvasottakat, vagy elmesélnél te is egy jó sztorit,
gyere a virtuális kávézónkba!
