Egy hosszabb történetbe fogtunk, mely ugyan nagyrészt nem a kávézóban játszódik, de az események láncolatának vége, természetesen Trishánál kapja meg a pontot.

Minden hónap utolsó hétfőjén egy fejezettel jövünk. Íme az első, utána meg a kávéról olvashattok egy kis érdekességet

 

Fotó: Bakos Patrícia

Flóra kinyitotta a szemét, de azon nyomban le is hunyta. A reggeli napfény vakítóan áradt be a hatalmas, ám számára eddig ismeretlen ablakszárnyakon. 

Mmmm, simult bele a puha, de meleg takarójába, miközben próbált visszaemlékezni, hol is ébredhetett fel az imént. 

Előző nap szállt le a gépe a New York-i JFK repülőtéren. Kellemes melegből érkezett egy szeles, rettentő hideg városba, ahol még pár napja szokatlan módon szakadt a hó. A taxija átsuhant a külvároson, ahol a járdán és az előkertekben gyerek kacagva hógolyóztak, de a belváros sűrűjében már a szép, ragyogó fehérség szürke latyakká változott. Szíve szerint nem akart volna ebben a cudar időben ide jönni, de a galéria, ahol becsüsként dolgozik, ide küldte. A legmenőbb ügyfelük, M. Boyer egy kedves öregúr meglátta, hogy a Sotherby’sben elárverezik Haverkamp-Begemann gyűjteményét, és közöttük lesz az ő kedvenc barokk festőjének, Guercinónak is a sokáig elveszettnek hitt rajza, az Allegória egy házasságról. Flóra jobban szerette a festményeket, mégis ahogy meglátta a rajzot, a szíve facsarodott belé, és tudta,  hogy muszáj most New Yorkba utaznia, és megszereznie a képet. Ő is ismerte Guercinó munkásságát, de eddig még sosem találkozott nála a házasság témájával. A kép fotóját a kezében tartva azon gondolkodott, hogy mégis milyen élete lehetett Barbierinek, hogy ilyen fájdalmasan ábrázolta a házasság kötvényét: a férfit egy kalitkába zárt madár jelképezi, míg a házasságon kívüli csábítást, vágyat, szexualitást a fejét egy magas párnára hajtó meztelen nő, aki a lenyűgöző, szabadulni vágyó madárral diskurál. Mindezt a XVII. században képzelték így! Ha már a barokk művész béklyóként látta a házasság szentségét, akkor a mostani XXI. századi férfiaknak hívott hímneműek hogyan állhatnak hozzá?

Ahogy csukott szeme előtt megjelent a barokk alkotás, kényelmesen oldalra nyújtotta a kezeit. Igen ám, de valami puhába ütközött. Azon nyomban elúszott a kép, s úgy rántotta vissza a kezét, mintha tüzes vashoz ért volna.

Úristen, nem vagyok egyedül! Riadtan pattant fel a szemhéja és úgy ült fel az ágyban, mintha áramütés érte volna. A paplant az álla tövéig húzta, ő maga pedig felmászott a fejtámla széléhez. Azon morfondírozott, hogy mivel csaphatja le a mellette fekvő illetőt, ha véletlenül felébred. Gyorsan szétnézett. 

Nem volt meglepő, hogy egy elegáns, tágas hotelszobában van. A munkájából kifolyólag járta a nagyvilágban, és ilyenkor bátran megengedhette magának a több csillagos szállodákat. A bőröndje az ágy lábához tolt komódon kinyitva feküdt. Emlékszik arra, hogy este kivette belőle a hálóingét. 

Benézett a takaró alá, és megkönnyebbülve konstatálta, hogy a kedvenc, púderrózsaszín babydollját viseli, ami viszont nem sokat takart a testéből. Vörösre válva visszarántotta a könnyed paplant, s most először ránézett, kivel is osztotta meg az ágyát.

Egy félig kitakart, meztelen férfitest szuszogott mellette. Az egyik karját a feje alá gyűrte, míg a másikkal szinte átnyúlt Flóra térfelére. A nő picit előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye. Abban biztos volt a csalhatatlan arcmemóriájának köszönhetően, hogy eddig soha az életben nem látta ezt a fazont – még az utcán sem. Különben biztosan emlékezne rá, mert most is olyan viccesen alszik! Félig nyitott szájjal, aminek a szélén csak úgy csillognak a nyálcseppek, melyen akaratlanul, ám kissé neurotikusan felkacagott.

Ugye, nem? Ezzel a fickóval biztosan nem! Én egyébként sem szoktam csak úgy… Töprengett, miközben végignézett a férfin. 

Nem volt kimondott Adonisz, sőt nagyon messze állt még Flóra férfiideáljától is. Rövidre vágott, dús fekete hajában már megjelentek az ősz hajszálak, így inkább a negyvenes éveihez lehetett közelebb, mint a harminchoz. Hosszú, göndör szőrszálak borították izmos karját, mellkasát, bár az is látszott rajta, hogy pici súlyfelesleggel küszködik. Flóra inkább a filigrán, sportos férfiakért volt oda, mint az édes mackókért.

–Claire? – suttogta álomittasan a férfi, miközben a nő felé tapogatózott, végül ráemelte acélkék szemét.

Flórában hirtelen bennragadt a szusz, bár nem tudta volna megmondani, igazán mitől is. Az ijedelemtől, ahogy a férfi egyszeriben felébredt, a káprázatos tekintetétől, amely szinte a csontjáig hatolt, vagy a haragtól, hogy még a nevére sem emlékeznek? Legvalószínűbb, az utóbbitól:

– Aranyhegyi Flóra – csattant fel, miközben kipattant az ágyból, és onnan nézett farkasszemet a férfival. – Méghogy Claire! Egyébként ki a franc maga?

– Maga valóban nem Claire… – töprengett meglepődve a férfi.

– Azt kérdeztem, maga kicsoda? – kapott fel egy nehéznek tűnő gyertyatartót a közeli komódról Flóra, és fegyverként a férfi felé nyújtotta.

– Aaron Quinn szolgálatára! 

– Mi a fenét keres a szobámban?

– A maga szobájában? – ismételte meg a kérdést Aaron, s ő is körülnézett a helyiségben. – Nem hinném, hogy ez a maga szobája lenne…

– Tessék? Mit akar ezzel mondani? – lepődött meg Flóra. 

A férfinak nem volt ideje válaszolni, mert megcsörrent az ágy mellett a szobatelefon. Mindketten a készülékre meredtek, majd egymásra, de egyikük sem mozdult.

– Vegye csak fel! – udvariaskodott látványosan a férfi, miközben az ágy támlájának dőlve kényelembe helyezte magát. – Úgyis azt állítja, hogy a maga szobája.

Flóra továbbra is Aaron felé tartva a gyertyatartót visszasétált az éjjeli szekrényhez, és felvette a kagylót:

– Tessék?

– Jó reggelt kívánok, itt a szobaszervíz beszél. Hét óra huszonnyolc perc, ahogy kérték a reggeli ébresztőt. Szép napot kívánok! – köszöntek el, majd a vonal megszakadt.

Flóra továbbra is értetlenül meredt maga elé, amíg Aaron meg nem törte a hirtelen kialakult, kínos csendet:

– Mit akartak? 

– A szobaszervíz volt a reggeli ébresztéssel…

A férfinek meglepődni sem volt ideje, amint kimondta a nő, rögtön kopogtattak a szobájuk ajtaján.

– Mr és Mrs. Simmons? – hallatszott kintről egy idegen női hang. – A kért reggeli…

A szobában tartózkodók értetlenkedve egymásra néztek, s rögtön tudták, egyikük sem rendelt reggelit, mégis a belé nevelt udvariasság Flórát arra késztette, hogy kinyissa az ajtót, és hagyja, hogy a fehér-kék egyenruhába bújt szobalány belépjen a kocsival.

– Megtálaljak maguknak Ma’am? – pillantott sandán az ágyban ülő Aaron felé, aki nem rejtette véka alá, hogy az a pillekönnyű takaró alatt nem sok ruhaanyagot visel. 

Flóra azért, hogy a zavarát elrejtse, gyorsan körbetekintett, merre is lehet a retikülje. 

– Nem kell… Köszönjük! – a táskájából előhalászott aprópénzt a lány kezébe nyomta, és szempillantás alatt ki is tessékelte a szobából. 

Utoljára a repülőn kapott be egy műanyagnak is mondható szendvicset, ami nem volt túlságosan sok, ráadásul nem mostanság történt. Így nem volt kérdés számára, hogy ott helyben neki essen a tálalókocsin található gyümölcsöknek.

– Claire… – mormolta a férfi, és kikelt az ágyból.

– Mondtam már magának, hogy nem vagyok Claire! – fordult a férfi felé, de meglátva szexin a combjához simuló, fekete boxeralsóban, majdnem félrenyelt.

– Nem így értettem… Ez – mutatott közben az ételre. – Claire műve lehet csak…

– Izé – nyelt egy nagyot a nő, s megnyalta kiszáradt ajkát. – Nem lehetne, hogy először felöltözik, majd utána megbeszélnénk, hogy ki az a Claire?

– A maga ruházata is eléggé hiányos, de rendben, ahogy parancsolja – nyúlt is a farmerja felé, de a nő már addigra nem is figyelt rá. 

Helyette egy borítékra meredt a kávé– és a teáskancsó között, amire az ő nevét írták kacskaringós, kissé szaggatott kézírással. Egy gyors pillantással nyugtázta, hogy Aaron nem vette észre, mert épp neki háttal öltözködött, gyorsan felvette, és egy mozdulattal feltépte. A levelet is ugyanazzal a kézírással írták:

Kedves Ms. Aranyhegyi,

Amennyiben továbbra is Guercino Allegória egy házasságról rajzát akarja megszerezni, legyen ma délelőtt 11:30 órakor a Serendipity 3-ban!

A levél csupán ennyiből állt, még aláírást sem tartalmazott. Flórának ötlete sem volt, hol található a Serendipity 3 , amit vélhetőleg a levél írója közismertnek gondolhatott. 

– Egyébként mennyire ismeri a várost? – nézett a férfire, aki már a bordó garbóját húzta magára. Egy pillanatra a nő megengedte magának, hogy Aaron izmain legeltesse a szemét.

-Tősgyökeres New yorki vagyok. Állok rendelkezésére! – mosolyodott el negédesen a férfi.

– Akkor mit keres a hotelszobámban?

– Hát… – vakarta meg zavartan az állát, miközben próbálta összeszedni az elmúlt éjszaka eseményeit. – Hosszú nap állt mögöttem, rengeteg munkával, így az este, hogy kieresszem a fáradt gőzt, beültem Joe bárjába, és ettem egy hamburgert. Jó, mondjuk inkább úgy, hogy söröztem. A helyet az élőzene és a kabaréműsorok miatt látogatják, engem valahogy ezek annyira nem kötnek le, viszont a kajájuk tényleg mennyei. Szóval csak úgy ücsörögtem a pultnál. Úgy kilenc felé egy gyönyörű nő ült le a mellettem lévő bárszékre.  Magamban megjegyeztem, milyen dögös, de ezt leszámítva nem foglalkoztam vele, amíg meg nem kérdezte az időt. Emiatt tudom csak, hogy kilenc múlt néhány perccel. Emlékszem, ahogy elszomorodott, mert akkor több mint fél órát késett, és a barátai biztosan nem várták meg. Ezután észrevétlenül jobban szemügyre vettem, s újra megállapítottam, hogy igencsak dekoratív teremtés. Udvariasságból meghívtam egy italra, és beszélgetésbe elegyedtünk – később pedig felinvitált a szobájába, gondolta hozzá, bár a valóságban azért nem ilyen biztos benne. A bár villódzó fényei, a zene és az alkohol mind-mind a fejébe szállt, így fogalma sincs, hogyan jöttek át a nő szállodájába. Az még rémlik, hogy beszálltak egy sárga taxiba, de hogy mi volt az úticéljuk, az már nem. Szóval, hogy gyorsan leellenőrizze melyik szállodában vannak, odalépett az asztalhoz, és egy pillantást vetett a hotel logójával ellátott jegyzettömbre. The Peninsula New York.

– Tehát maga a könnyűvérű nőcskéket szereti… – fintorodott el Flóra. Sosem kedvelte a léhűtő férfiakat, erre most épp egy ilyen díszpéldánnyal hozta össze a sors.

– Félreértett! – magyarázkodott volna azonnal Aaron, bár átgondolva a hallottakat valóban úgy festhetett a dolog, még ha most először fordult is elő vele. 

– Gondolom, akkor azt is tudja, hogy hol van a Serendipity 3?

– Igen… – válaszolta kissé zavarodottan a férfi, majd ismét magyarázkodásba kezdett. – Nincs olyan New yorki, aki ne ismerné!

– Nem vagyok amerikai.

– De a Serendipityt csak látta, nem?

– Hát…

A férfi meghökkent a nő arcán látott tanácstalanságtól, ezért magyarázatba kezdett:

– Tudja, Kate Beckinsale és John Cusack… Na mindegy… A film erről a cukrászdáról kapta a címét, mert a főszereplők ide ülnek be egy jeges forró csokira. A helynek egyébként ez a specialitása világhírű. 

Flóra továbbra is nemlegesen rázta a fejét, mire a férfi hirtelen ötlettől vezérelve a következővel állt elő:

– Tudja mit? Öltözzön! Meghívom egyre!

A nőnek jól jött a férfi invitálása. Továbbra sem tudta, kicsoda is Aaron Quinn, mennyire bízhat benne, és emiatt nem szívesen árulta volna el neki, hogy oda invitálta egy névtelen levél. Viszont a kíváncsisága nagyobb volt annál, hogy ne menjen el a találkozóra. Hiszen honnan tudták, hogy azért a képért utazott pont a városba? Meg egyáltalán mi a találkozó célja? Elvégre a képet simán árverésre bocsátották, Flóra sem fű alatt akarta megvenni, hanem licitálás során. Mindezek ellenére érdekelte, kitől érkezett a titokzatos levél. 

Folytatjuk!

Robusta vs. Arabica

Kétfajta kávécserjével találkozhatunk: a koffeinben gazdagabb robustával és az aromásabb arabicával. A robusta igénytelenebb, ellenállóbb, bőségesen termő cserje, amit nyugodtan lehet géppel aratni is. Az arabica addig meredek hegyoldalakon érzi jól magát, és emiatt kizárólag kézzel szedhető. Ízvilágukban sem vetekedhetnek: a sárgásabb, kerekded formájú robusta sokkal keserűbb, csersavasabb, ami a magasabb gyomorsavnak sem kedvez. Leginkább üzleti szempontokat figyelembe véve hibrid növényeket hoztak létre, vagyis robustával oltották be a hosszúkás, szürkés-kék arabicát, amit végül 100%-os arabicaként adnak el. Ezek megfizethetőbbek az átlagfogyasztók számára is, akik kevésbé tudják megkülönböztetni a kettőt egymástól. Bármelyiket választjuk, mind a Rák- és a Baktérítő között terem meg.

A pörkölés hossza befolyásolja a kávé ízét.

A legrövidebb ideig tartó pörkölési mód a bécsi, azaz világos. Ilyenkor a kávébab nem lesz olyan sötét, keserű, az enyhe karamellizálódástól teljesen felszabadulnak az íz- és aromaanyagok. A franciapörkölés során középbarnává pirulnak a szemek és az ízük is erőteljesebbé válik. Kiválóan alkalmas az összes kávéital elkészítéséhez. Az olaszok inkább sötétbarnává, már-már feketévé pörkölik a kávészemeket, amik ettől igencsak keserűek lesznek, viszont ez őrölhető a legfinomabbá. Eszpresszónak kiválóak a kemény, olajos szemek. Fontos a pörkölés előtti profilozás, mert mindegyik kávéfajta másképp viselkedik a pörkölőgépben.

Hol tároljuk?

A mélyhűtőben! A kávé rendkívül gyorsan veszíti el az aromáját. Ahhoz, hogy sokáig élvezhessük kiválóságát, sötét, zárt dobozban tároljuk, és tegyük hidegre! Csak annyit vegyünk elő, amennyit el is fogyasztunk!

Jó kávézást kívánunk!

Patri & Viv

Megköszönjük, amennyiben megosztod a barátaiddal és követsz minket a Facebookon! Másokkal is megvitatnád, esetleg van egy jó sztorid, várunk szeretettel a virtuális kávézónkban!.