A nyári melegben jól esik egy hűsítő, frissítő limonádé. Ha ezt még meg is spékeljük a kávéval és alkohollal, akkor valami igazán szellemeset kapunk.
A szellemkávéhoz egy kedves, bár szomorú történetet hoztunk az elvesztés felismeréséről.
A novella után megtalálható a pontos recept!
Fotó: Bakos Patrícia
A kislány az édesapja ölében pihent.
Késő estére járt. A nap régen lenyugodott, már csak a telihold ragyogta be a Történet teraszát, ahol egy virágágyás közepén apró szökőkútban csobogott a víz.
A szülei egy kisebb társasággal beszélgettek, mintha észre sem vették volna az idő múlását. Fejét az apukája a vállára hajtotta, aki nyugtatóan megcsókolta a hullámos, szalmaszőke fürtjeit, és elaltatásként a hátát simogatta. Szofi valóban fáradt volt, de élvezte hallgatni a felnőtteket, miközben elmerült a szökőkút látványában. Lenyűgözte a színes fényekkel megvilágított, friss, üde víz hömpölygése.
Egy hatalmas, sárgásbarna éjjeli lepke szállt le a csobogót ölelő lila íriszekre. Szofi ámulattal nézte a könnyed, légies teremtést, aki olyan bájjal lengette szárnyait, mintha egy tündér táncolna.
– Apa, nézd! – Felegyenesedett, kissé megrázta az édesapja karját, de amaz csak csitítóan megcirógatta kunkori, fürtös hajacskáját. – Apa! Ott egy tündér!
– Dehogyis! Az csak egy molylepke… – válaszolt oda sem pillantva. Visszafektette a lányát a vállára. – Gyere, inkább aludj!
Szofi szófogadóan visszahajtotta a fejét, de továbbra is a pillangó óvatos mozgása vonzotta. A sötétség ellenére is felfedezte rajta az elrejtett kék és rózsaszín árnyalatokat.
– Apa! – Ült fel ismét az apja figyelmét keresve. – Láttál már rózsaszín pillangót?
– Ssss, aludj! – Nyomta vissza a gyermeket az eredeti helyére.
Szofi ismét engedelmeskedett. Csalódottan, egymaga visszafordult a törékeny állatka felé. Ekkor látta meg a két alakot.
A szeme sarkában tűntek fel, az apukája válla fölött. Először csak árnyéknak gondolta őket, mégis felfigyelt a különös és gyors mozgásukra. Kíváncsian dugta elő a fejét, s követte a két férfinak tűnő árnyat. A pillangó feléjük repült, és az egyikük felé nyújtott kezére szállt.
– Apa! Ki az a két bácsi? – Mutatott az árnyak irányába. Végre az apja is arra fordult.
– Nincs ott senki! – Azért, még a szemöldökét is összehúzta, hátha attól jobban lát, de semmi. – Aludj, vissza!
A lányt jobban izgatta a két alak, minthogy nyugodtan maradt volna. Leugrott az apja öléből, aki viszont mintha nem is érzékelte volna, rá sem nézett, tovább hallgatta a barátait. A lányka kíváncsian ment az árnyak után, akik eltűntek az udvart a sétálóutcával összekötő kapunál. Szofi minden óvintézkedést feledve szaladt utánuk.
– Kik vagytok? – kiáltotta utánuk.
Mintha ott sem lett volna, a járókelők nemhogy nem hallották, de nem is látták a pirinyó lányt, aki a forgalmas bevásárló utca kellős közepén kiabált két fekete árnynak. A két alak a kérdésre megtorpant, s visszafordult. Szofival szemközt álltak meg, veszedelmesen tornyosultak felé, de a hat év körüli lányon egyáltalán nem mutatkozott a félelem.
– Te látsz minket? – csodálkozott az egyikük. – Az, hogy lehet?
Szofi hatalmas kék szemekkel, értetlenül bámult rá, majd a másikra, mintha tőle kérne magyarázatot, de amaz néma maradt.
– Igen – bólintott határozottan. – Kik vagytok?
– De azt, hogy? – képedt még inkább el az árny, majd egy jeges fuvallat kíséretében megszólalt a párja:
– Shinigamik…
– Á, japán halálistenek! – csapta össze a kicsi mancsát. Szeme felcsillant, arca kivirult.
– Ennyire sem örült még nekünk senki sem… – jegyezte meg halkan a bőbeszédűbb.
– Ó, mindig is találkozni akartam veletek! Tudjátok, amióta titokban megszereztem a nővérem Death Note mangáját! Igaz, olvasni még nem tudok. Tudjátok, oviba járok még...– Lelkesedése hirtelen abbamaradt, s elkomorult. – De akkor értem jöttetek?
– Nem, kislány, nem kell félned! – nyugtatta meg most a komorabb energiát sugalló feketeség. – Nem érted jöttünk…
– De most menj vissza szépen a szüleidhez! – fejezte be amaz, majd a két entitás köddé vált.
Szofi pedig álmélkodva visszabattyogott az apukája ölébe, aki ugyanúgy karolta magához, mint előtte.
Amint apa meleg ölelését érezte magán. Megsimogatták a szöszke buksiját, csókot leheltek a homlokára.
– Jól aludtál, Buksim? Gyere, megyünk haza! – hallotta az apukája lágyan dallamos, szeretetteljes hangját, mielőtt felnyalábolta, és a többiektől elköszönve hazamentek.
*
Szofi izgatottan várta, hogy édesanyja megsüsse a pogácsákat. Ott állt a sütő ajtaja előtt, és a megvilágított tésztagombócokat leste, miként púposodnak és pirulnak meg. Tapsikolt, amikor az anyukája egy tálba szedte őket, majd egy lenkendővel letakarta.
– Drágám, mielőtt elvennél egyet, várd meg, míg kihűlnek! – mondta az anyukája, mielőtt magára hagyta volna a konyhában.
Szofi belemerült a kicsi, kerek pogácsák látványába, fel sem tűnt neki édesanyja szomorú hangja, sírástól pirosló szeme. Őt csak az érdekelte, mikor csomagolhat néhány darabot egy szalvétába. Minden vágya volt meglepni vele a szomszéd bácsit, aki sakkozni tanította.
Kázmér bácsit most is az étkezőben, az ajtóval szemközti sarokban találta. Egy ósdi fotelben ücsörgött, és hatalmasra szétteríthető napilapot olvasott. Szofi rajta kívül senki másnál nem látott ilyen nagy újságot. A családja már okoseszközökön olvasott. A nagymamája volt az egyetlen, aki az újságárustól vett magazinokat, de azok is kisebbek, könyvméretűek voltak.
– Szofikám! – örült meg a kisöreg. Az újságot komótosan összehajtogatta, és maga mellé rakta egy ütött-kopott tálalószekrényre. – Jer, Aranyom, mesélj valamit az öreg Kázmér bácsinak!
– Hoztam finom pogácsát! – tette le az újságra az elemózsiát.
– Finomnak néz ki! Édesanyád sütötte? Köszönd meg neki a nevemben – Vette az ölébe a kicsi lányt, aki kényelmesen elhelyezkedett.
– Képzeld, Kázmér bácsi, láttam egy gyönyörű szép pillangót!
– És milyen volt az a pillangó?
– Meseszerű! – húzta össze a szemöldökét Szofi, ahogy eszébe jutott a két halálisten is, akik magukkal vitték a lepkét. – De szomorú is, mert képzeld két halálistenhez csatlakozott végül.
– Az valóban szomorú – bólogatott az idős férfi. – De tudod, a lepkék ilyenkor boldogok, mert tudják, hogy a lelkük jó kezekben van, és örömmel mennek a szellemekkel. Van kedved sakkozni?
Szofinak több sem kellett, ott sem volt már. Leugrott, és beviharzott a nappaliba. A dohányzóasztal rejtett fiókjából előhalászott egy régi sakk-készletet. Mire Kázmér bácsi besétált hozzá, a bábuk a helyükön várakoztak.
– Jaj, de ügyes vagy! – dicsérte meg a férfi, ahogy komótosan leült a tábla mellé. – Te kezdesz…
A kislány mindig a fehér bábukkal játszott, és mindig ugyanúgy kezdett. Kacagva ugrasztotta ki a bal oldali lovát a helyéről. Kázmér bácsi meglepődést színlelt, és sopánkodva nézegette, mit is lépjen erre.
Közben az ajtó nyílt, és Kázmér bácsi felesége, Böske néni lépett be rajta egy kisebb hölgykoszorúval.
Szofi feledve a játékot, felugrott, és odarohant az idős, kissé zömök nénihez. Felnézve rá újságolta:
– Hoztam Kázmér bácsinak egy kis pogácsát. Most meg sakkozunk…
A nő szomorú mosollyal megsimogatta a kislány bársonyos arcát. A kezében egy fehér, már nedves keszkenőt szorongatott. Megtörölte vele könnybe lábadt szemét, mire a lány csodálkozva pislogott.
– Böske néni, miért sír?
– Ó, drága, Aranyom! – zokogott fel az idős nő. – Az én drága Uram, az én egyetlen férjecském, Kázmérom…
Nem tudta folytatni, ezért a kislány választ remélve Kázmér bácsira nézett, de az idős úrnak hűlt helye volt. Nem ült senki az asztalnál.
SZELLEMKÁVÉ
Hozzávalók:
5 cl limonádé
2 cl vodka
1 presszókávé
1 teáskanál cukorszirup
jégkocka
Töltsünk meg jéggel egy nagy poharat. Adjuk hozzá a limonádét, a vodkát és a cukorszirupot, keverjük el. Öntsük rá a kávét és tálaljuk.
Megköszönjük, amennyiben megosztod a barátaiddal és követsz minket a Facebookon! Másokkal is megvitatnád, esetleg van egy jó sztorid, várunk szeretettel a virtuális kávézónkban!.
Újabb történettel és kávérecepttel jövünk jövő héten is!
Várunk szeretettel!
Patri & Viv
