Néha szükségünk van arra, hogy mindent a hátunk mögött hagyjunk, s kilépjünk a mindennapi mókuskerékből, amikor elfeledjük a napi rutinunkat.
A következő novella főszereplője, Rika is úgy gondolta, hogy hetente egyszer ráfér, hogy a barátnőivel gyerekmentes, csajos estét tartson, s egy, vagy több pohár bor mellett kiengedjék a fáradt gőzt.
Fotó: Bakos Patríca
Egyszer egy nap a három barátnő úgy döntött, vége az évek óta tartó otthoni bezártságnak, és új szokásba kezdenek: szerda esténként beülnek a Történetbe borozni. A gyerekeiket átpasszolták az apukáknak, kicsípték magukat, majd a táskájukat a vállukra vetve taxit hívtak, és a belvárosba vitették magukat.
A napközben csendes kávézót estére élénk zsivajjal töltötték meg a szórakozásra, beszélgetésre, kikapcsolódásra vágyó vendégek. A három barátnő is önfeledten kacarászott, ahogy egymás után szolgálták fel nekik a különféle borokat.
A kétgyermekes anyuka, Rika élvezte leginkább az estét. Szerette volna elűzni a nap összes vesződségét. Fáradt volt, bár nem annyira, mint aznap reggel az iskolába induló, álomszuszék kisfia, aki bebizonyította, hogy őstehetség az alvásban.
Rika mindig korábban kelt, mint a gyerekei. Ilyenkor összekészítette nekik a ruhát, bento dobozba apró, egészséges falatkákat varázsolt, de azért jó fej anyukaként valami kis édes meglepetést is belecsempészett. Reggel is vigyorogva képzelte, hogyan fog felragyogni a nagyfia, Manó arca, amikor kinyitva a dobozt észreveszi az olvadó rágót. Az ábrándozásnak a reggeli vekker apró hangja vetett véget, ami pontosan akkor kezdett csilingelni, ahogy a telepakolt műanyag doboz teteje a helyére csattant. Elégedetten konstatálta, hogy tökéletes az időzítése. Fél hét van. Lassan ideje felkelni a gyerekeknek.
Manó hason aludt, szétterülve az ágyán, míg az öccse a lábánál összekuporodva. Hiába kaptak külön ágyat, ők mégis egymáshoz bújva szerettek elaludni. Éjszaka már kevésbé, hiszen Manó örök mozgolódó volt, így reggelre a kicsi rendszerint az ágy sarkába húzódott. Az anyukájuk imádta alvás közben nézni őket. Gondtalan, boldog álmaik lehettek, arcukon átszellemült mosoly ült. Rika melléjük heveredett, mire a kicsi kinyitotta hatalmas kék szemét, és a szőke fürtök alól az anyjára mosolygott:
– Anya! – Kúszott be a biztonságot, melegséget sugárzó ölébe, viszont sajnos itt volt az ébredés ideje.
Rika lágyan megsimogatta a kicsi Janó homlokát, mielőtt egy apró puszit lehelt rá. A kicsi az érintést mosollyal köszönte meg, de nem mozdult, remélte, még maradhat a meleg karokban. Közben az anya figyelme már a nagy felé fordult, kit játékosan böködni kezdett. Szíve nagy fájdalmára Manó réges-rég kinőtt a puszi, a simogatás korszakából.
– Alszom… – szuszogta a kisfiú, és a másik oldalára fordult.
– Reggel van, nemsokára kezdődik a suli… – jegyezte meg Rika kedvesen, de újra a kicsire figyelt, akinek végre kipattant a szeme. – Megyünk oviba – mosolyogott rá.
– Nem! –rázta a fejét Janó, és a nyomatékosság kedvéért odament a bátyja mágikus terepasztalához. A fiúk a modellvasutakhoz fiatalok voltak, viszont minden álmuk az volt, hogy terepasztalkészítők legyenek. Hosszú délutáni órákat töltöttek azzal, hogy az otthon fellelhető gyerekjátékokból favasút-hálózatot készítsenek, ami mellé papírból és egyéb ötletes dolgokból különféle épületkezdeményeket barkácsoltak.
– Gyere, Janó, mennünk kell! – Miből is gondolta Rika, hogy egy hároméves éppen most fog szót fogadni?
Játék közben lecincálta róla a pizsamát, s felöltöztette az előre kikészített ruhákba. A kicsi a pólónál még hagyta magát, sőt segített is a játékot egy pillanatra sem félbeszakítva. Ám a felsőt át kellett húzni a fején, s ekkor az anyag hirtelen eltakarta a szemét, és nem látta, hogyan siklik a fasínen a fekete mozdony. Türelmetlenül hessegette volna el az anyját, aki viszont erősebbnek bizonyult, így inkább menekülőre fogta az irányt. Rika gyorsan a kis rakoncátlan után kapott, aki a földre dobva magát próbált ellógni az anyja karmai közül, akinek így a nadrág ráadáss hosszadalmas és izzasztó feladat lett. Ha egy kicsit is engedett a szorításból, Janó már sliccelt is elfelé. Ilyenkor mint egy héja, csapott le rá, s megragadva a bokáját húzta vissza magához, hogy újabb ruhadarabot adhasson rá. Janónak tetszett a játék, kacagva tűrte anyja öltöztetését, de amint egy pillanatra is elengedte, újra kúszott is arrébb.
– Kész is vagy! – mondta Rika, és visszaengedte a vonatokhoz Janót. Ha több az idejük, szeretett belemenni a menekülős játékban, de most még Manó felébresztése is rávárt.
Hiába szólongatta, hiába rázta, Manó tátott szájjal aludta az igazak álmát, és arra sem volt energiája, hogy annyit mondjon, mint az imént. Rika sóhajtva hozzáfogott a korábbi hadművelethez, csak most nem egy csintalan óvodásnak, hanem egy alvó első osztályosnak lett az öltöztetőnője. A gondolatra felvillanyozódott, hiszen mindig is a XIX. század romantikus életvitele vonzotta, bár inkább arról álmodozott, hogy őt öltöztetik.
Közben a gyereket úgy mozgatta, mint egy rongybabát. Semmire sem nyitotta ki a szemét, még a szuszogásának ritmusa sem változott egy fikarcnyit is. A lábbelit rendszerint kint a folyosón vették fel, de mivel előző nap újat kapott, így azt már most ráhúzta, és cipőstől hagyta, hadd pihenjen még egy keveset, míg ellenőrzi, minden megvan-e, ami az iskolába szükséges.
Egy táska, két táska, egy tornazsák, egy újabb zsákban a benti váltócipő, tette le egyesével a bejárat elé, ahonnan majd induláskor csak fel kellett kapni. Az előbb elkészített ételes doboz maradt ki csupán egy citromos vízzel teli kulaccsal.
Ezzel is megvolnánk! Jöhetnek ismét a kölykök, csapta össze a kezét.
Janó hozta is a fogkeféjét.
– Ügyes! – dicsérte meg Rika, majd a piros autó mintás, elektromos fogkefével szakszerűen átsikálta az apró, kis tejfogacskáit.
A konyhában az óra már negyed nyolcat mutatott, mire Rika gondterhelten húzta el a száját. A gyerekek ugyan felöltözve, a kicsi mondhatni készen, viszont a nagy az ágyában továbbra is kiterülve húzta a lóbőrt. Valahogy csak fel kellett ébresztenie! Csuklóinál megragadva húzta fel vízszintesre.
– Alszom… – jegyezte meg Manó, de a szemét sem nyitotta ki.
– Tudom, a konyhában aludhatsz tovább – mondta az anyja kedvesen, miközben felállította, és kivezette a csukott szemű, kómás gyermekét.
Manó amint biztos pontot érzett a feneke alatt, a fejét a falnak vetette, és újra az álmok földjén járt. Jó, ezt a gyermeket továbbra sem lehet felébreszteni, tűnődött Rika, mi tévő legyen vele. Gondolt egyet, s a fürdőszobából kihozott egy törölközőt, amit a fodrászokhoz hasonlóan körbe tekert a nyakánál lefedve vele a ruháját, majd a fogkeféjével az ő fogsorát is átsikálta. Mentolos krémet tett rá. Manó nem kedvelte az erőset, így Rika reménykedett, hogy a kellemetlen íztől felébred, de semmi reakciót nem váltott ki a fiúban. Az arcát érő hideg vízcseppeket is mozdulatlanul tűrte, ahogy Rika mosdókendővel megmosta neki, de a hajhúzásra sem nyitotta ki a szemét. Janó nem tűrte ilyen jól a fésülködést, ő már akkor kiabált, amikor a fésűfokai az összegubancolódott fürtjei közé csusszantak.
– Jól van, kis Színészkém, készen is vagy, mehetsz is! – csókolta végül Rika homlokon.
Nem kellett többet mondania, az aprócska gyermek már ügetett is ki az előszobába.
Az óra hét óra huszonnyolc percet mutatott, két percen belül indulniuk kellett ahhoz, hogy ne késsenek el. Rika ismét talpra állította Manót, aki ugyan csukott szemmel, kissé alvajárón, de minden ellenkezés nélkül ment arra, amerre az anyja irányította.
Rika az előszobában még ráadta a kisebb hátizsákot, a többi felszerelést a férje kezébe nyomta. Végezetül Manó homlokára is cuppantott egy anyai csókot, majd a többiek után kitessékelte a bejárati ajtón.
Az iskolás gyermek ekkor felébredve megfogta az apukája kezét, a másikkal búcsúzóul visszaintegetett Rikának, aki megkönnyebbülve csukta be utánuk az ajtót.
Egy ilyen reggel után ráfért az esti kiruccanás a barátnőivel.
Ha tetszett, megköszönjük, amennyiben megosztod a barátaiddal! További infót, érdekességet találhatsz a Facebook oldalunkon! Esetleg másokkal is megvitatnád az olvasottakat, vagy van egy jó sztorid a számunkra, várunk szeretettel a virtuális kávézónkban!.
Jó szórakozást kívánunk!
Patri & Viv
