A spanyol férfiak régóta szeretnek kávézókba járni, míg az asszonyok otthon tevékenykednek. Mára talán változóban van ez a szokás, de a spanyolok kávészeretete nem csökkent. A kávéjukat erősre pörkölik, emiatt kesernyésebbé válik. Ihatóvá tételéhez sok tejet adnak hozzá, amit egy egyszerű mozdulattal összekevernek. Körülbelül, mint én a reggeli tejeskávémnál, talán annyi a különbség, hogy én inkább hígított americanót öntök fel tejjel, addig a hispánok szimpla espressót.

 

Fotó: Bakos Patrícia

Cortesnek hívták a katalán férfit. Gyönyörű volt, ilyen szép férfit még az életében nem látott. Magas volt, a hosszúkás, huncut fürtjei vidáman göndörödtek a homlokán. Imádta kisimítani a sötétbarna, igéző szempárból azokat a koromfekete tincseket. Ilyenkor ujjaival mindig visszatért a vastag, tökéletes ívű szemöldökéhez. Ahogy végighúzta az ujjait a sűrű szálakon, a férfi szenvedélyesen lehunyta a szemét.

Clara előtte sosem értette a szenvedély szót. Elcsépeltnek vélte, de ott a bazilika tövében már attól lázba kapott, ahogy a férfi kávétól édes-kesernyés lehelete buján simogatta a fülcimpáját. Éppen a sötét napszemüvege mögül nézett fel a Sagrada Familia csipkézett oromzatára. A 150 centijével nem mondhatta magát egy magas termetnek, mégis addig nem is tudatosult benne, mennyire aprónak teremtette az Úr. Tekintete tovább vándorolt a bejárat előtti sorra, onnan végül a ruházatára. Egy óra alatt sem jutna be a templomba, annyian várakoznak előtte, ráadásul a Szentek sem örülnének egy szegecsekkel kivert bakancsot viselő, pink hajú lánynak. Hosszabb ideig nem is töprenghetett rajta, mert hirtelen vágykeltő férfias illat lengte körül, ahogy a fülébe suttogták: ¿Este es suyo, señorita?

A fülcimpája érzéki cirógatásától jólesőn mormogott volna, ha közben nem jutott volna el az „ez az öné, kisasszony” kérdés a tudatáig. Mi lehet az övé? A kezei gyorsan a vállán átvetett táskájára simultak, kitapintották, hogy minden megvan-e benne. Ugyan nem nézte át tüzetesen a tartalmát, de a fényképezőgépe, a kulacsa, a pénztárcája így is érezhető volt, s a cipzárja is a helyén behúzva. Kérdőn tekintett hátra az addig ismeretlen férfire, aki csábosan mosolygott vissza rá, és egy papírpoharat nyújtott felé, amiben érintetlen, tejhabos kávé várt a sorsára.

Clara előtte sosem kávézott. Nem szerette a kesernyés ízét, mindig is az édes, savanykás citromos tea híve volt. Addig. Belekortyolt, s szájában szétáradt a krémes íz, ő pedig ösztönösen behunyta a szemét, és átadta magát az élvezetnek. Így nem láthatta, hogy a férfi előrehajol, és óvatosan lecsókolta a szája széléről a fehér habot.

A lány szemei kipantattak, mintha valami furcsa álomból ébredt volna fel. Ilyen szürreális dolog nem történhetett meg vele! Mindezek ellenére a háta mögött a Sagrada Familia magasodott ki az őt építő daruk mögül, vele szemben a platánok takarják el a gyerekzsivajtól hangos játszóteret. Közvetlen előtte a férfi csábos, vadító mosollyal:

- Delicioso – mondta, a lány pedig nem tudta eldönteni, a kávé, vagy a csókja volt-e a finomabb. -Cortado.

Ekkor még nem sejtette, mennyire jellemző lesz a kapcsolatukra ez az egyetlen szó: cortado.

A kapcsolatuk ugyanolyan rövid volt, mint ahogy a kávé neve is, és érzelmektől vegyes, mint ahogy a fekete ital is összekeveredik a fehér tejjel. Világos kávébarna, amilyenre a szerelmük is összefonódott, míg egyszer csak Cortes szó nélkül eltűnt Clara életéből, és csak egy kurta, pár soros levelet hagyott maga után:

„Querida!

Köszönöm az elmúlt időszakot! Sosem felejtem, ahogy ott álltál a platánok alatt, s nézted a Szent Családunk engesztelő templomát. Olyan gyönyörű és vad voltál. Már akkor nem tudtam neked ellenállni. Most mennem kell, nincs több időm, de akárhányszor iszol egy cortadót, ott leszek melletted, s lecsókolom a habot az édes, csábos ajkadról.

Cortes, az örökké hű rajongód

Clara sosem tudta meg, mi lett a férfival. Soha többé nem hallott felőle, a személyes dolgai is eltűntek a bérelt lakásából. Ha a telefonján nem maradt volna egyetlen egy kép arról a borzas hajú, atlétatrikót kedvelő, borostás férfiról, akkor egy hosszú álomnak tűnt volna az egész.

Hiába telt el már egy évtized is, a nő nem felejtett. Minden éjjel újra és újra álmodta azokat a napokat, amiket Cortesszel töltött. Reggelente érezte a teste melegét, ahogy átölelte, az illatát, ami a legelső pillanatban magával ragadta. S ha eljutott egy kávézóba, kizárólag cortadot rendelt.

Leült a kis udvar közepén álló padkára, az akkor, ott Barcelonában viselt szemüvegét lerakta maga mellé, és felnézett a Történet cégérre, és gondolatban újra élte az első találkozásukat.

Végül szomorúan, ám várakozásteljesen belekortyolt a kezében tartott kávéba. Váratlanul apró, de erőteljes szélfuvallat támadt körülötte, s ismerős érzéssel lecsókolta az ajkáról a kávé kesernyés ízét...

Amennyiben tetszett a novella, kövess minket a  Facebookon, illetve megköszönjük, ha megosztod a barátaidnak, ismerőseidnek.
Hogyha kötetlenül beszélgetnél a történetről, esetleg van egy jó sztorid, amit szívesen olvasnál itt, szeretettel várunk a blog virtuális kávézójában!

A következő történetben Izabelláé lesz a főszerep!

Viv