Beülős Történet

Gyerekként imádtam kísérletezgetni, mindenféle italt egymásba öntögetni. A mostani jeges élvezet is hasonlóképpen születhetett meg. 

A következő novella után megtaláljátok a narancsos kávé pontos receptjét!

Fotó: Bakos Patrícia

– Muszáj volt pont ide jönnünk? – Nézett körül Artúr a kávézóban.

Szombat este volt, s a barátja sörözni invitálta. Ebből gondolta, hogy valami belvárosi bárba mennek, ahol majd csapnak egy görbe estét. Hangos zenére vágyott, amin túl kellett volna kiabálniuk, ha mondani akartak volna valamit a másiknak, és ritmusra vonagló női alakokra, akikben titokban gyönyörködhetett volna, mert egyiket sem merte volna megszólítani. Ehelyett a barátja, Bernát egy fura, eldugott kávéházba hozta, ami olyan volt, mint egy irodalmi művészklub. Nem volt kedvére a nyugodt hely, ahol a vendégek csupán halkan beszélgettek, csendben olvasgattak, vagy laptopon dolgoztak így a késői óra ellenére is.

– Nyugi, tényleg finom a búzasörük.

Artúr a barátjára sandított, és mint már korábban ezerszer, most is megállapította, annyira hasonlítanak egymásra, mint Stan és Pan. Bár mindketten harmincas termékmenedzserek ugyanannál a cégnél és évtizedek óta a legjobb barátok, ezen kívül semmi más közös vonást nem talált. Kivéve azt, hogy ugyanazt a személyt szerették már régóta.

– Látod azt a nőt? – kérdezte Bernát, miután kaptak egy-egy korsó sört. Az egyikben belga világos citromkarikával a tetején, míg a másikban a feketénél is feketébb ír különlegesség.

– Mi van vele? – kérdezett vissza Artúr, ahogy szemügyre vette a most érkező szőkeséget.

Csinos volt, azt el kellett ismernie. Bár olyan volt, aki tisztában van a saját szépségével, mégsem viselkedett hivalkodón, sokkal inkább visszafogottan, kissé megszeppenten, ahogy leült egy közeli asztalhoz. Bájos, ötlött fel Artúrban, miközben nézte, ahogy kedves mosolyt küldött az ázsiai pincérnő felé. Míg az italára várakozott, a hölgy óvatosan körülnézett. Mintha egy pillanatra megállapodott volna a tekintete Bernáton, de amint ráeszmélt, el is kapta, inkább a kezeit kezdte vizslatni, amíg valami rózsaszín, jeges italt nem tettek le elé.

– Azt hittem, már betiltották nálunk a szívószálakat – jegyezte meg Artúr visszafordulva a barátja felé, de azért félszemmel látta, miként játszadozik egykedvűen a nő a zöld-fehér – egyébként papír – szívószállal.

– Ó, te! – forgatta a szemét Bernát. – Ne a szívószálat nézd, hanem a hosszú, formás lábát, ahogy előbukkan abból a pirinyó szoknya alól. Meg a húsos száját, ami csak arra vár, hogy lecsókolják azt a rikító piros rúzst.

– Ha te mondod… – Húzta össze a szemöldökét, de mind ebből eddig nem sokat vett észre. Nem nézte a szűk ruhát, ahogy kiemeli vékony alakját, a vállára omló selymes fürtjeit. Ami őt leginkább elbűvölte a nő vadító kék szeme volt, ahogy feléjük fordult, és rá villant. Várakozott. Artúrnak fogalma sem volt, mire vagy kire, de pontosan észlelte, hogy a nőnek tervei voltak, hiába próbálta a lesütött pillái mögé rejteni a türelmetlen tekintetét. Szépen ívelt ajkaival durcásan bekapta a szívószálat, és kortyolt egyet az italából, míg Bernáttal próbálta felvenni a szemkontaktust. Persze, az elábrándozott férfi ebből mit sem vett észre.

– Téged figyel – jegyezte meg keserédes szájízzel Artúr.

Ahogy nézte, egyre szebbnek és kívánatosabbnak látta. Tökéletesnek. Olyannak, akiért sok mindent feláldozna, de ő sosem felelne meg neki. Hozzá valaki olyan illene, mint Bernát. A precíz, jól szituált, sportos alak, aki nem csak szellemes, hanem minden részletre is odafigyel. Az elmúlt években végig asszisztálta, hogyan hódította meg a nőket a sármos mosolyával, a szórakoztató humorával, a magabiztosságával. Artúr mindig is úgy érezte magát mellette, mint egy holdkóros félnótás. Bernát mindig úgy nézett ki, mint aki épp most lépett volna ki egy divatmagazin oldaláról. Élre vasalt, sötétkék farmert viselt, hozzá egy drága kockás inget. Néhány gombot meglazított, ujjait könyökhajlatig felhajtotta. Artúr biztosra vette, hogy a saját szőkésbarna, félhosszú göndör fürtjei, na meg a cingár termete a pettyes ingben, a világoskék vászonnadrágjában, sosem fogja úgy vonzani a női tekinteteket, mint Bernát sötét, fodrász által tökéletesre vágott frizurája a mogyoróbarna szemeivel.

– Téged akar – dünnyögte lemondóan. Ő hiába akarna szóba elegyedni a szépséggel, pontosan tudta, semmi esélye sem lenne, így inkább visszafordult a söréhez, és jól meghúzta azt.

Ha jobban megfigyelte volna, láthatta volna, hogy a nő valóban Bernátot nézi, de inkább érdeklődve, mint vágyakozva.

– Kihívás elfogadva – kacsintott Bernát a barátjára, és felállt. Szeme izgatottan felcsillant, mindig is szerette az ilyen kihívásokat. Fogta a sörét, majd odasétált a hölgyhöz, és leült mellé.

Artúr le nem vette a szemét a barátjáról. Semmit nem hallott a társalgásukból, Bernát halkan, már-már suttogva beszélhetett a hölgyhöz, akinek hirtelen kíváncsian csillant a szeme, és mosolyogva fogatta Bernát közeledését.

– Szia! – Ült le Artúr mellé egy fiatal lány.

Artúr csodálkozva pislogott a lányra, akit eddig nem vett észre, pedig a kávézó ajtaja csilingel, ha jön egy új vendég. Bár mostanában nagy volt a jövés-menés, ebben a nyüzsgésben nem is volt csoda, hogy nem figyelt minden ajtónyitódásra.

– Lili, mit keresel te itt? – Artúrt először az öröm járta át, ahogy meglátta, de gyorsan ráeszmélt, hogy a lehető legrosszabbkor toppant be.

– Köszönöm! – Lili kedvesen fordult a pincérnő felé, és átvette a narancsokkal díszített, hatalmas pohárban felszolgált kávét. Lehet, nem kellett volna szombat éjjel kávéznia, de a hely megkívánta.

– Na, szép fogadtatás! – fordult vissza Artúrhoz. Látványosan, színlelt sértődöttséggel elhúzta a száját. –  Kicsit én is ki akartam mozdulni, Bernát pedig említette, hogy ma a Történetbe jöttök. De ha már a bátyám is így fogad!

– Lilikém – enyhült meg Artúr. Lili volt a mindene. Tíz éves volt, amikor megszületett, és a családban mindenki attól félt, hogy féltékeny lesz rá, de ahogy meglátta azokat a hatalmas, tágra meredt szemeket, elveszett, és azóta csak a húga boldogsága lebegett a szeme előtt.

– Bernát merre van? – kérdezte a lány, visszatérítve Artúrt a jelenbe, aki hirtelenjében izegni-mozogni kezdett. Nem tudta, mit is válaszoljon.

– Hát… – hebegett-habogott.

Többször előfordult, hogy szombat esti kiruccanásaik során Bernát más nőkkel flörtölt, de sosem fordult elő, hogy lebukott volna Lili előtt. Valójában Bernát sosem tett olyat, amivel esetleg megbánthatta volna a barátnőjét. Sosem csalta meg még egy csókkal sem, viszont gyakran beszélgetett vadidegen nőkkel, akik a lábai előtt hevertek. A férfi legtöbbször a barátjának akart barátnőt szerezni, vagy mint most is, csak egy kihívásnak tekintette a nők meghódítását. A szíve mindig is Liliért dobogott, Artúr pedig ezzel pontosan tisztában volt. Náluk őszintébb, összetartóbb szerelmespárt nem ismert.

– Ó! – Lili egyszer csak felfedezte a barátját a másik asztalnál.

A szeme kikerekedett, mert szerelme túlságosan közel bújt egy másik nőhöz. Bár az arcát nem látta, mert Bernát kitakarta, a féltékenység fellángolt benne. Jobbra-balra tekergett, hátha többet láthatna, de nem járt sikerrel.

– Csak nekem akarta megmutatni, hogyan kell csajozni – mentegetőzött Artúr. Bele sem gondolt, mit mondott, csak próbálta menteni a menthetőt, mégis inkább olajat öntött a tűzre.

– Megmutatta, hogyan kell csajozni… – ismételte meg fenntartásokkal a hangjában.

– Lili, tudod, hogy Bernát soha…

– Tudom… – válaszolt halkan, de a hangja nem volt túlságosan meggyőző. A szerelme egy másik asztalnál csapta a szelet egy másik nőnek, akihez intim közelségbe is került. Legszívesebben felállt volna, és odasétált volna a kávéjával, ami nagy valószínűséggel a kedvese fején landolt volna. Szuszáááá, számolt el magában tízig. Tovább is számolt volna, de akkor meglátta az idegennek hitt nő arcát. Azon nyomban a megkönnyebbüléstől fújta ki hangosan a levegőt, és hatalmas kacagásba tört ki. Artúr attól félt, hogy a húgocskája megőrült.

– Szóval neked akarja megmutatni, hogyan csajozz be… – ismételte meg hahotázva Lili. – És mutatott valami újat?

– Mielőtt mutathatott volna, megérkeztél – Nézett a húgára óvatos vigyorral. A lány viselkedése annyira szokatlan volt, hogy nem tudta, mit gondoljon. – Egyébként is, amilyen lúzer vagyok, nekem minden apró trükk újdonságként hat.

-– Akkor figyeld, most tanulhatsz – jegyezte meg Lili sejtelmesen, miközben a szemét egy percre sem vette le a másik párról.

Bernát mintha megérezte volna, hogy figyelik, mert egy pillanatra visszanézett, és észrevette a szerelmét. Kedvesen rámosolygott, mire a lányban a boldogság pillangói kezdtek repdesni. Bernát még suttogott valamit a másik nő fülébe, fejével Lili felé biccentett, majd felsegítette a partnernőjét, és átkísérte a barátaihoz. Artúr szóhoz sem jutott a meglepetéstől, hol az egyikükre, hol a másikukra nézett.

– Lili, drágaságom! – Bernát őszinte imádattal üdvözölte a lányt, aki csak úgy virult a szerelemtől. – Eliza is csatlakozik hozzánk.

Artúr most veszítette el teljesen a fonalat. Bernát mosolygott, Lili arca nyugodt és derűs volt, Elizáé kicsit megszeppent, de úgy üdvözölték egymást, mintha régi ismerősök lettek volna. Az idegen nő Artúr felé is nyújtotta volna a kezét, de mintha megégette volna, mielőtt a férfi megérinthette volna, visszarántotta. A húga tisztázta a helyzetet:

– Eliza, régi jó ismerősünk. Még a gimnáziumból ismerjük egymást, egyszerre érettségiztünk, utána meg ugyanarra az egyetemre jártunk, csak Eliza gyógyszerész lett – Míg Lili francia tanárként végzett.

– Sokat hallottam rólad – mosolygott váratlanul Artúrra a nő. Szemében őszinte érdeklődés sugárzott.

– Tttt…ény…leg? – a megdöbbenéstől szóhoz sem jutott. Bár egész életükben szoros kapcsolatban voltak a húgával, s valóban szóba kerülhetett a két nő között, de eddig egyetlen másik barátnője nem mutatott ekkora figyelmet felé.

– Gyönyörűek a szemeid… – jegyezte meg ábrándozva Eliza. A váratlan kijelentéstől mindketten meglepődtek. A nő ugyan megszokta, hogy neki bókolnak, de ő sosem mert hasonlót mondani egyetlen férfinek sem. Viszont most, ahogy elmerült a barna íriszekben, amiket különleges sárga karika emelt ki, a gondolata hangosan is kicsúszott a száján. Artúr eddig egyáltalán nem gondolt a szemére így. Szimpla barna szeme volt kis sárgás folttal a szélén. Hasonlított Lili bociszemére, mégsem volt annyira csábító. Legalábbis eddig semelyik nő tekintetében, viselkedésében nem látott ezzel kapcsolatban bármiféle visszajelzést.

– Tény…leg? – ismételte meg meglepetten.

– Mi most magatokra hagyunk – Állt fel Bernát és Lili összekacsintva.

Míg Bernát sejtelmesen megpaskolta a haverja vállát, addig a barátnője biztatóan Eliza felé biccentett.

– Bernát… – Artúr kínosan érezte magát. Fogalma sem volt, mit csináljon a helyzettel.

– Nem emlékszel rám – jegyezte meg Eliza elgondolkodva. Hangjából eltűnt a félelem, ugyan egy kis csalódottság hallatszott ki belőle, de azért nem adta fel. Valahol tetszett is neki. Az mindenképp, hogy végre egy asztalnál ülhet a férfival, aki most teljes egészében csak rá figyel. – Tizenhat évesen mindig ott voltam a focipálya sarkán, s figyeltem, ahogy focizol.

Artúr magára Elizára nem emlékezett, de pontosan megvolt a kép, ahogy a gimis lányok a pálya szélén ácsingóztak. Huszonévesen még bejártak a volt gimnáziumukba futballozni, hogy az egyetemi tanulás fáradalmait levezessék. Ilyenkor csitri lányok rajongták őket körbe. Már akkor nem számított a lányok kedvencének, ő ilyenkor mindig a sor végén, vagy valahol hátul húzta meg magát, és irigykedve figyelte a többieket, ahogy körülveszik őket szebbnél szebb lányok, míg őt észre sem veszik.

– Egyszer a labdával fejen találtak – folytatta Eliza. – Még az orrom vére is kiserkent. A játékosok egy odavetett bocsánatkéréssel elintéztek, a mellettem lévő lányok pedig röhögcséltek rajtam, és azt mondták, hogy ha őket találták volna el, biztosan megfogták volna a labdát, nem hagyták volna visszapattanni, ahogy én tettem. Szégyelltem magam, majd’ elsüllyedtem szégyenemben, amikor te odajöttél hozzám, és egy zsebkendőt nyomtál a kezembe.

– Valami rémlik… – Hogyne rémlene neki? Eliza már akkor gyönyörű volt, s a csapatkapitány kiszemeltje. Hogyan is vehette volna fel vele a versenyt? De ugye, ezt nem mondhatja el a lánynak.

– Én azóta… – harapta el a mondatot Eliza.

Artúr nem akarta hallani, hogyan fejezi be a nő. Hálás neki? Meg akarja köszönni? Nem érdekelte, ő csak valami olyat akart, amit még soha az életében nem tett. Eszébe jutott, mit mondott Bernát. A csábos ajka csak arra vár, hogy lecsókolják róla a rúzst…

A tekintete a nő ajkára siklott. Le sem tudta venni róla a pillantását, a torka kiszáradt. Minden gondolkodás nélkül behunyta a szemét és előrehajolt, de csak a levegőt csókolhatta. A nő ajka eltűnt előle.

Kinyitotta a szemét. Eliza továbbra is ott ült előtte, miközben a ruháját tanulmányozta. Artúr követte a tekintetét, és csak ekkor vette észre a ciklámen színű blúzon az éktelenkedő barna foltot.

– Lili narancsos kávéja… – nyögte ki szégyenkezve.

A nagy hévvel, ahogy Eliza felé hajolt, észre sem vette, hogy egyenesen a nő ölébe borította a húga otthagyott kávéját.

– Én… – hebegte, nem tudta, hogyan kérjen bocsánatot, de megint olyan váratlan dolog történt, amire nem volt felkészülve.

A nő hangosan kacagni kezdett. Egyáltalán nem volt mérges, inkább mulattatta a helyzet.

– Téged zavar, hogy így nézek ki? – mutatott a foltra, mire Artúr némán megrázta a fejét. Eliza boldogan rámosolygott:

 – Akkor jó! – Hajolt most ő előre, s lágy puszit nyomott a férfi ajkára. – Most már te is megcsókolhatsz…

NARANCSOS KÁVÉ

Hozzávalók (1 adag) :
1 adag eszpresszó
1 dl frissen csavart narancslé
1 teáskaná
l vaníliakivonat
1 teáskanál barnacukor
1 csésze tört jég
néhány jégkocka

Elkészítés:
Tört jeget töltünk egy pohárba, ráöntjük a narancslevet. Egy shakerbe rakjuk a kávét, a vaníliakivonatot, a cukrot és egy-két jégkockát, összerázzuk. Óvatosan, egy kanál segítségével, a narancslére öntjük. A shakerben maradt kávéhabot az ital tetejére szedjük, majd narancskarikával díszítve azonnal tálaljuk.

Amennyiben tetszett a novella, kövess minket a  Facebookon, illetve megköszönjük, ha megosztod a barátaidnak, ismerőseidnek.
Hogyha kötetlenül beszélgetnél a történetről, esetleg van egy jó sztorid, amit szívesen olvasnál itt, szeretettel várunk a blog virtuális kávézójában!

Jövő héten újra jelentkezünk! Várunk akkor is!

Addig is jó olvasást, kávézást kívánunk!

Patri & Viv